
Emlékszik még mindenki a gyerekkorára, amikor esténként anyu vagy apu szólt, hogy eljött a fürdés ideje? Mit csináltunk olyankor? Sírtunk, mert véget ért a játékidőnk, vagy pedig nevetve, szinte ujjongva vártuk már a pillanatot? De amelyik gyerek nem szereti a fürdést, azzal miképp tudjuk megszerettetni? Az alábbiakban néhány tanáccsal szolgálunk.
Fürdeni – jó dolog. Nem csak azért, mert ápoltságot tükröz, és jó illatunk is lesz tőle, hanem mert egy nagyon jó játék is. Fürdés, egy szó, amely magában hordozza az esti lefekvés gondolatát, és a nagy nyári kalandokat is, akár a balatoni emlékeket, akár a tengerben való megmártózás érzetét. Íme, néhány tipp, amivel a gyerkőcök szinte várni fogják az esti ceremóniát.
Tegyük játékossá a pancsolást! A gyerekek imádnak játszani, tehát készítsük oda nekik a legkedvesebb figuráikat, amikkel elszórakozhatnak, amíg a vízben vannak. Természetesen figyeljünk arra, hogy csak olyan játékok kerüljenek a kezébe, amikkel nem tud önmagában kárt tenni, vagy még véletlenül sem potenciális veszélyforrás.
Használjunk sok-sok habosító anyagot! A gyerekek imádják, amikor bujkálhatnak, amikor úgy érzik, játék az egész. Természetesen az odaadó szülői felügyelet elengedhetetlen ez esetben is!
Ne egy kötelező érvényű szertartásnak tüntessük fel az eseményt! Emlékeztessük a gyermeket, hogy ugyan az történik, mint a nyaralás alkalmával, amikor a Balatonban, Velencei tóban stb. fürdött, hiszen végtére ugyan arról van szó. A szülő bevetheti kreativitását, a fürdőszobát „átalakíthatja” egy kellemes tóparttá, ahol a kád a vízfelület, a csempe lehet akár a nádas, a gyermek játékai pedig különféle egyéb dolgok (attól függ, miket vitt magával a gyermek, ha egyáltalán vitt), de a kreativitás amúgy is határtalan.
Használjuk ki ezt az időt is arra, hogy a gyermek-szülő kapcsolat erősödjön! Meséljünk neki arról, milyen volt a saját fiatalkorunk, vagy kérdezzük meg, mi történt vele aznap (ha a gyermek már óvodás stb), vagy hogyan élte meg az adott nap történéseit. Nem kell ragaszkodni szó szerint ezekhez a kérdésekhez természetesen, ezek csupán kiinduló pontok, bármi más, kapcsolatot erősítő dolgot be lehet vetni.